Mohácsi Járásbíróságon tárgyalásom lesz, mert a feljelentő és  23 db(!) tanúja szerint én 2014.11.28 -án a városházán ordíbáltam, gyaláztam a polgármestert, a jegyzőt, meg a szokásos maszlag(juk) ... (pedig nem!).  A   koncepciós per tárgyalása  2015  május 06 -án 09 óra 00 perces kezdettel lesz. 

Ezen a tárgyaláson várható Szekó József  polgármester (diktátor) és dr. Kovács Mirella  jegyző (törvénytipró) felbukkanása is. 

Mohács polgármestere Szekó József feljelentett engem anno  azért,  mert a 2013 - évi közmeghallgatáson lelepleztem  az ő és a sleppjének (ülepéneknyalogatóinak) a minden bizonnyal előre megbeszélt újabb törvénysértését. Hogy őt idézzem: Volt pofája hozzá, vagy inkább ehhez is volt. Nem jött be neki:

Nemrég hírt adtam  itt a honlapon arról, hogy 2014. november 26 -án a Pécsi Járásbíróság eljáró bírája  nagy megdöbbenésemre, pár perc alatt első fokon 4 darab,  Szekó József polgármester  ellen "indult" magánvádas büntető ügyben megszüntette az eljárást.  Megírtam azt is, hogy megfellebbeztem ezen  döbbenetes első fokú bírósági döntést és a másodfokon eljáró bíróság 2015. január 15 -én helyt is adott a fellebbezésemnek,  és az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ugyanez történt  meg ismét:  2015. január 19 -én  a Pécsi Járásbíróság egy másik eljáró bírája,  egy másik büntető ügyben szintén megdöbbenésemre, itt is pár perc alatt első fokon nem jogerősen megszüntettette Szekó József polgármester ellen "indult" büntető eljárást. Megfellebbeztem ezen megdöbbentő módon hozott ítéletet is, és másodfokon fellebbezésemnek most is  helyt adtak, és itt is az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezték. Alább  olvashatók az ítéletek:

2015.02.13 -án a mohácsi képviselő-testülep 08.30 órától a városházán képviselő-testülepi ülést tartott. Én 08.00 kor megjelentem a városházán, hogy a nyilvános testülepi ülésen részt vegyek, arról képi és hangfelvételt készítsek, de  Szekó József polgármester (a diktátor) és  dr. Kovács Mirella jegyző (a törvénytipró) ezen szándékomban ismét megakadályoztatott. Teszi ezt a két törvénytipró immár majd öt éve. Teheti, mert a dr. Garamvári Gábor vezette mohácsi rendőrség és a dr. Hargitai János helyett,  immár a dr. Horváth Gábor kormánymegbízott által vezetett kormányhivatal asszisztál hozzá.

Frissítés: 2015.02.20 -án  Pécsi Törvényszéken összefutottam dr. Németh Gábor ügyésszel  és megkérdeztem tőle, hogy ügyészsége  súlyosbításért ügyemben fellebbezett e. A válasza azt volt, hogy igen, mire azt mondtam neki, hogy maguktól nem is vártam mást. 

Tegnap, 2015.02.12 -én  a Pécsi Járásbíróságon dr. Deák Péter bíró első fokon nem jogerősen, terhemre (engem nem terhel, őt lehet) garázdaság vétségét megállapítva elmarasztalt. Már magában érdekes az, hogy nem   garázdasággal bűncselekményével voltam megvádolva.

2014 november 26 -án a Pécsi Járásbíróság eljáró bírája  megdöbbenésemre, szinte pár perc alatt első fokon nem jogerősen megszüntettette 4 magánvádas feljelentésen tárgyában is a  Szekó József polgármester ellen "indult"' eljárást.      Polgármesterünk  nagy arccal, mindjárt a 2014 november 28 -ai képviselő-testületi ülés legelején - mintha ez oda tartozna, mindezt diadalittasan a nagy nyilvánosság elé is tárta: "... Egyébként pedig arról tájékoztatnám Önöket, hogy bizonyára hallottak róla, hogy közel 100 feljelentést tett az elmúlt években elsősorban ellenem, amelynek a révén ugye parlamenti ügyek is keletkeztek, meg egyebek, na most ezeket a feljelentéseit  vette elő a bíróság és csokorban utasítja el Németh Imre feljelentéseit természetesen". Megfellebbeztem e döbbenetes első fokú bírósági döntést és a másodfokon eljáró bíróság 2015 január 15 -én helyt adott a fellebbezésemnek és az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Tehát a nagy arc még is a vádlottak padjára ül! A soron következő februári testületi ülésen a már ismertetettek okán  elvárható lenne tőle, hogy a nyilvánosságot erről is tálékoztatná, hogy a csokorban elutasított feljelentéseimet még is  megkapta.  Alább  olvashatók az ítéletek.

 AZ ÍRÁS FRISSÜLT:  2015.01.27.  21.30

23 darab tanút fognak meghallgatni a jelenlétemben egy ellenem indult szabálysértési ügyben 2015. január 27 -én mohácson. A   nyomozó már előre foghatja a fejét, hogy ezt miképp fogja véghez vinni, én mindenesetre jót derültem mikor olvastam  a 23 darabot.  Ha mindegyikre fél órát számolok (23x30=690:60=11,5) akkor majd 12 órát vesz igénybe csak a meghallgatásuk.

Mohács  jegyzője a polgármesterrel együtt,  több éve hivatali tisztségükkel tudatosan és szándékosan visszaélve, a hatóságok bűnpártolásával  akadályozza népképviseleti szerv törvényes működését. Egy valódi jogállamban ez a két törvénytipró mohács rendőrkapitányával együtt már nem a bársonyszékükbe ülnének hanem  kényelmetlenebb helyen. Íme egy újabb bizonyíték a jegyző  törvénytiprásáról:

2014.12.10 -én a Pécsi Törvényszék immár jogerősen is felmentett (sokadszor) a kétrendbeli  becsületsértés vádja alól. Ismét leszerepelt  és lelepleződött a Siklósi és a B.M. Főügyészség. EZEK  ugranak EZEKnek a feljelentéseire, bezzeg ha én teszek feljelentést EZEK ellen akkor EZEK kimossák őket (8 év alatt tett feljelentéseim  egyikéből sem lett vádemelés - bűnpártolók). Az egyik vád az volt, hogy én törvénytiprónak neveztem Mohács jegyzőjét ( dr. Kovács Mirellát ). Másodfokon eljáró bíróság is megállapította, hogy valós tények alapján minősítettem, értékeltem törvénytiprónak a jegyzőt.  A másik vádtól  a másodfokon az ügyészség visszalépett. Az ítéletekre kattintva az ítélet egésze olvashatóvá válik, a  vádiratok a  cikk  alján találhatók:

Szekó József mohácsi polgármester és fideszes testülepe a  2014 évi  közmeghallgatáson is megmutatták, hogyan is gondolják ők a demokratikus önkormányzat működését:

A Független Rendészeti Panasztestület súlyos alapjogsértést állapított meg annak tárgyában, hogy a Mohácsi Rendőrkapitányság beosztottai 2013. november 28 -án nem tettek semmiféle intézkedést annak érdekében, hogy a Mohácsi városházán a bizottsági ülésen részt vehessek (nem biztosították a szabad mozgáshoz való jogomat a  városházán). Az FRP állásfoglalása alább olvasható:

2014. március 14 -én pénteken tartotta Mohács Város Önkormányzata  ünnepi megemlékezését, melynek szónoka dr. Hargitai János kormánymegbízott, fideszes országgyűlési képviselő volt.

2014.03.10 -én hétfőn 14 -órakor közmeghallgatás lesz a nagy vihart kavart Csányi -féle vágóhíddal kapcsolatban a Városházán. Mindezt  én is csak most tudtam meg, belső informátoromtól.

Avagy hogyan fedezzük el az elvtársunk törvénysértéseit:

A  Szekó József fideszes polgármester/országgyűlési képviselő által vezetett Mohácsi Képviselő-testülep évek óta tudatosan törvénysértően működik, tehetik mert  ehhez a Dr. Hargitai János fideszes parlamenti képviselő által vezetett/felügyelt B.M. Kormányhivatal asszisztál. Több hónapja a leveleimre sem válaszolnak. Alább bemásoltam a legutóbbit. Ez a valóságban a Nemzeti Együttműködés Rendszere ("ebben a k..va országban”).  Le a kalappal az Ukrán nép előtt!

Január 13 -án a Mohácsi Járásbíróság ismét megmérettetik című írásomban közreadtam, hogy Szekó József  polgármester nem nyugodott bele abba, hogy 2013. augusztus 20 -án az önkormányzat rendezvényén fejére olvastam azt ami, mert feljelentett engem garázdaság szabálysértése miatt.

A Mohácsi Járásbíróság közben elfogultságot jelentett be és kérte kizárását (én is) az eljárás lefolytatásából, melynek helyt is adtak és a Pécsi Járásbíróságot jelölték ki az ítélkezésre. Megkaptam az ítéletet, mely alább olvasható.

Mint ismert a Mohácsi Járásbíróság a Pécsi Törvényszékkel karöltve hasonló cselekményen kapcsán előtte két esetben, az alaptörvényben lefektetett véleménynyilvánítási szabadságjogot és az általános bírói ítélkezési gyakorlatot (ilyen esetekben hozott ítéleteket) semmibe véve, elmarasztalt engem.

Szavazás
Ön örül e annak, hogy Mohács közvetlen közelében hatalmas sertésvágóhíd lesz?:
Friss hozzászólások